Kozák Ital

Útbaigazítási információk Weboldal A vállalkozás elérése

Kozák Ital Ital Kis- és Nagykereskedés A Kozák Kft. 1997-ben hagyományos családi vállalkozásként kezdte meg a tevékenységét. Jelenleg a Kozák Kft.

Kezdetben csak borkereskedelemmel foglalkozott majd a későbbiekben bővült a tevékenységi köre a szeszesitalok és az üdítők felé. a közép-magyarországi régió egyik legnagyobb ital- kis- és nagykereskedése. Kínálatunk ma már több, mint 3000 féle árucikkből áll: sör, bor-, pálinka- és egyéb szeszes-, illetve alkoholmentes-italválasztékunkban, szinte az összes, Magyarországon forgalmazott termék szerepel. Választékunkat folyamatosan alakítjuk, a vásárlóink és a piac igényeit szem előtt tartva optimalizáljuk. Termékeink között a világcégek márkái mellett, a hazai specialitások is megtalálhatók. Az italféleségek, édességek, kávék, chipsek és vendéglátós kiegészítő termékek forgalmazásával is foglalkozunk. A kecskeméti halasi úti 4000 négyzetméteres telephelyünkről kb. 100km-es sugarú körben folytatjuk a kiszállítást, illetve kis- és nagykerekedelmi diszkontokat nyitottunk Kecskemét legforgalmasabb kivezető útjain: a ceglédi és az izsáki úton, illetve Kiskunfélegyházán és Cegléden is. Több mint 80 fős csapatunk azért dolgozik, hogy a megrendelések a hétköznapokon célba érjenek. Kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező kereskedelmi képviselőink a professzionális kiszolgálást, vevőszolgálatunk a zökkenőmentes információáramlást, korszerű gépjárműparkunk pedig a magas színvonalú szállítást biztosítja. Mi a vásárlóinkért vagyunk. Amennyiben már a partnerünk, akkor köszönjük az évek alatt belénk fektetett bizalmát, amennyiben még nem kerültünk kapcsolatba, reméljük, hogy nemsokára elégedett partnereink sorában üdvözölhetjük. Vegye fel munkatársainkkal a kapcsolatot és kérjen személyre szabott árajánlatot! Biztosak vagyunk abban, hogy szolgáltatásainkkal elégedett lesz!

🎃 Csokit vagy csalunk! 👻🍬Készülj a halloweenes csínytevőkre csokikkal, cukorkákkal és gumicukrokkal! 🍫🍭 Akár a kopogtató...
30/10/2026

🎃 Csokit vagy csalunk! 👻🍬

Készülj a halloweenes csínytevőkre csokikkal, cukorkákkal és gumicukrokkal! 🍫🍭 Akár a kopogtató kis szörnyeket várod, akár bulit szervezel, legyen kéznél egy kis édesség! 🦇🕸️

🛒 Szerezd be a Kozáknál!

📢 ÜNNEPI NYITVATARTÁS – OKTÓBER 23. 🇭🇺Kedves Vásárlóink!Tájékoztatunk Benneteket, hogy 2026. október 23-án, pénteken üzl...
22/10/2026

📢 ÜNNEPI NYITVATARTÁS – OKTÓBER 23. 🇭🇺

Kedves Vásárlóink!

Tájékoztatunk Benneteket, hogy 2026. október 23-án, pénteken üzleteink zárva tartanak.

🛍️ Szombat reggeltől a megszokott nyitvatartással várunk Benneteket!

Kellemes hosszú hétvégét kívánunk! 😊

Kozák Ital csapata

🍂🛒 MEGÉRKEZTEK A HÉT AJÁNLATAI A KOZÁK ITALNÁL! 🛒🍂Új hét, új ajánlatok! 🤩 Nézd meg, milyen kedvező árakkal várunk ezen a...
19/10/2026

🍂🛒 MEGÉRKEZTEK A HÉT AJÁNLATAI A KOZÁK ITALNÁL! 🛒🍂

Új hét, új ajánlatok! 🤩 Nézd meg, milyen kedvező árakkal várunk ezen a héten!

🥃 Jack Daniel’s wh***ey 1,0 l – 10 499 Ft
🍷 La Fiesta Édes Élmény 0,75 l – 569 Ft
⚡ HELL Classic 0,25 l – 219 Ft
🧃 Sió rostos üdítő 1,0 l – 449 Ft

🍓 Piroska szörp 0,7 l – 949 Ft
🧻 Tento Classic 16 tekercses WC-papír – 1 649 Ft
🐱 Reno macskakonzerv 415 g – 219 Ft

📅 Az ajánlatok érvényessége: 2026. október 19–25.

Ne maradj le a heti kedvencekről! 😊 Lapozd végig a képeket, válaszd ki a neked tetsző ajánlatokat, és keresd őket üzleteinkben!

📍 Várunk szeretettel a Kozák Ital üzleteiben!



Az ajánlatok a megjelölt időszakban, a készlet erejéig érvényesek.

🔞 18+ | Fogyaszd felelősséggel!

🍺 BECK’S 5+1 AKCIÓ A KOZÁKITALNÁL! 🍺Kedvezőbb áron hűtheted be a kedvenc Beck’s sörödet! 🍻🔥 Vásárolj 6 db Beck’s 0,5 l d...
16/10/2026

🍺 BECK’S 5+1 AKCIÓ A KOZÁKITALNÁL! 🍺

Kedvezőbb áron hűtheted be a kedvenc Beck’s sörödet! 🍻

🔥 Vásárolj 6 db Beck’s 0,5 l dobozos sört, és élvezd az 5+1 akció előnyét!

💰 375 Ft/db helyett mindössze 313 Ft/db!

📦 Szerezd be a 6 dobozt, és használd ki az ajánlatot!

📌 Az ajánlat lakossági kiskereskedelmi vásárlásokra érvényes, az akciós készlet erejéig vagy visszavonásig.

🔞 Alkohol fogyasztása 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

🍋🌿 FRISSÍTŐ LIME ÉS MENTA – SOPRONI 0,0% KEDVEZŐ ÁRON! 🌿🍋Keresed a citrusos, mentás frissességet? 💚 Ismerd meg a Soproni...
15/10/2026

🍋🌿 FRISSÍTŐ LIME ÉS MENTA – SOPRONI 0,0% KEDVEZŐ ÁRON! 🌿🍋

Keresed a citrusos, mentás frissességet? 💚 Ismerd meg a Soproni Lime-Menta 0,0% alkoholmentes sört, amely tökéletes választás, ha egy különleges, frissítő ízre vágysz!

🍺 Soproni Lime-Menta 0,0% – 0,5 l, dobozos
📦 1 multipack = 6 doboz

💥 Akciós ár: 249,90 Ft/doboz!

Szerezd be a hatos csomagot, és élvezd a lime és a menta frissítő párosítását! 🍋🌱

📍 Keresd a Kozák Ital üzleteiben!

⏳ Az ajánlat a készlet erejéig vagy visszavonásig érvényes.

🍑❤️ FRISSÍTŐ GYÜMÖLCSÖS ÉLMÉNYEK, SZUPER ÁRON! ❤️🍎Kóstold meg a Friss üdítőitalok gyümölcsös ízeit! 😍🍑 Friss Őszibarack ...
15/10/2026

🍑❤️ FRISSÍTŐ GYÜMÖLCSÖS ÉLMÉNYEK, SZUPER ÁRON! ❤️🍎

Kóstold meg a Friss üdítőitalok gyümölcsös ízeit! 😍

🍑 Friss Őszibarack 0,0% – 0,33 l, dobozos
❤️ Friss Gránátalma 0,0% – 0,33 l, dobozos

💥 Akciós ár: mindössze 169,90 Ft/db! 💥

Válaszd a zamatos őszibarack vagy a különleges gránátalma ízét, és frissülj fel kedvenced társaságában! 🥤

📍 Keresd üzleteinkben, és csapj le az ajánlatra, amíg elérhető!

⏳ Az akció a készlet erejéig vagy visszavonásig érvényes.

Figyelem, figyelem! 🎊 NAGYKER ÁR a LAKOSSÁGNAK!🎉▶️10.09 és 10.11. között a KOZÁK üzleteiben, minden Kedves Vásárlónk NAG...
08/10/2026

Figyelem, figyelem! 🎊 NAGYKER ÁR a LAKOSSÁGNAK!🎉
▶️10.09 és 10.11. között a KOZÁK üzleteiben, minden Kedves Vásárlónk NAGYKER ÁRON vásárolhat! 🛒☝️💥
Ceglédi üzletünkben nem érvényes az akció!
MEGÉRI HOZZÁNK BENÉZNI!😉🍷🍻🍾🥂

🍂 Heti ajánlatok a Kozák Ital üzleteiben! 🍂Megérkeztek az új heti ajánlataink! 🛒✨2026. szeptember 28. és október 4. közö...
28/09/2026

🍂 Heti ajánlatok a Kozák Ital üzleteiben! 🍂

Megérkeztek az új heti ajánlataink! 🛒✨
2026. szeptember 28. és október 4. között több kategóriában is kedvező árakkal várunk benneteket.

🥃 Italajánlatok:
• Johnnie Walker wh**ky 1,0 l – 8 999 Ft
• Unicum Keserűlikőr 1,0 l – 8 999 Ft
• Royal Vodka 0,2 l – 1 099 Ft
• Heineken dobozos sör 0,5 l – 369 Ft
• Servus PET palackos sör 2,5 l – 999 Ft
• Márka szénsavas üdítők 2,0 l – 319 Ft
• Eduscho Family őrölt kávé 250 g – 1 299 Ft
• Dax kutyakonzerv 1240 g – 499 Ft

📅 Az ajánlatok érvényesek: 2026.09.28–10.04.

👉 Érdemes benézni üzleteinkbe, és kihasználni a heti kedvezményeket!

📍 Kozák Ital – ahol minden alkalomhoz találsz valamit!

🎉 MEGVANNAK A PÁLINKÁS NYEREMÉNYJÁTÉK NYERTESEI! 🎉Lezárult a Kozák Ital pálinkás nyereményjátékunk, és eljött a sorsolás...
25/09/2026

🎉 MEGVANNAK A PÁLINKÁS NYEREMÉNYJÁTÉK NYERTESEI! 🎉

Lezárult a Kozák Ital pálinkás nyereményjátékunk, és eljött a sorsolás ideje! 🍑🍐🍒

Köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott, és megosztotta velünk, melyik gyümölcsből készül szerintetek a legfinomabb pálinka. 🥃

🏆 A szerencsés nyertesek:

🥇 Dobák József
🥇 Barczai Renáta
🥇 Kiss Kálmánné Irén

Gratulálunk a nyerteseknek! 🎁👏
Mindhárman 1 db Bolyhos Partybox pálinkaválogatást (12 × 0,02 l) nyertek.

📩 A nyertesekkel a nyeremény átvételével kapcsolatban privát üzenetben felvesszük a kapcsolatot.

Ha most nem te lettél a szerencsés, ne csüggedj! 😉
Érdemes követni a Kozák Ital oldalát, mert hamarosan újabb játékokkal és meglepetésekkel készülünk!

Köszönjük, hogy velünk játszottatok! ❤️

🔞 A játékban csak 18 éven felüliek vehettek részt.

🎁🍑 PÁLINKÁS NYEREMÉNYJÁTÉK A KOZÁKITALNÁL! 🍐🥃Te melyikre szavazol? 😍Melyik gyümölcsből készül szerinted a legfinomabb pá...
21/09/2026

🎁🍑 PÁLINKÁS NYEREMÉNYJÁTÉK A KOZÁKITALNÁL! 🍐🥃

Te melyikre szavazol? 😍

Melyik gyümölcsből készül szerinted a legfinomabb pálinka? 🍑🍐🍒🍎

Írd meg a válaszodat kommentben, és máris esélyed van megnyerni a Bolyhos Partybox pálinkaválogatás egyikét! 🎉

🎯 A JÁTÉK MENETE:
👉 Válaszolj kommentben a kérdésre!
👉 A kommentelők között 3 × 1 db Bolyhos Partybox pálinkaválogatást (12 × 0,02 l) sorsolunk ki. 🎁

📅 Játék időtartama:
2026.09.21. – 2026.09.24. 23:59

🎉 Sorsolás:
2026.09.25. 10:00

📖 Részletes játékszabályzat: kozakital.hu/fbjatek

🍀 Sok szerencsét kívánunk minden résztvevőnek!

18 éven aluliak számára a játékban való részvétel nem megengedett. A nyereményjátékot a Kozák Ital szervezi, a Facebook nem vesz részt annak lebonyolításában és nem támogatja azt.

Cím

Talfája Tanya 306/A
Kecskemét

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kozák Ital új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Kozák Ital számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória

Közeli kisboltok